20241122
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 december 18, szombat

Év végi számvetés + a jövő körvonalai

Szerző: Siklósi András

Őseink ünnepei gyakran a természeti jelenségekhez, a csillagászati (zodiákus) évkörhöz kapcsolódtak. Rendszeresen megülték – szertüzek mellé telepedve – például a tavaszi és őszi napéjegyenlőséget, valamint a nyári és téli napfordulót is. Utóbbinak épp most jön el az ideje. Ilyenkor a leghosszabbak az éjszakák, s a legrövidebbek a nappalok. A sötétség korszaka ez, a gonoszságé, a lélektelenségé, amikor nagyon kevés a fény, mikor az egész teremtett világ a megújulásra, újjászületésre vár. A téli napfordulókon tartották a rituális sólyomröptetéseket, hiszen a magyarok közismert szent madara a Turul (a Szentlélek földi megtestesítője – lásd Emese álma!), vagy másképpen kerecseny, amely a legszebb légi vadász. Minden bizonnyal a karácsony is tőle kapta a nevét, nem pedig a keresztény kultúrkörből nyerte, mint az európai nyelvek többsége. Őseink virrasztással, dobolással, énekléssel, különböző szertartásokkal búcsúztatták az óévet, s egyben reménykedve, a jövőbe vetett hittel köszöntötték az új esztendőt, melytől azt várták, hogy a világosság növekedésével népünk is mindig visszanyerheti régi erejét, mely által megvalósíthatja kitűzött céljait.

Siklósi András - A karácsonyi ünnepkör

A keresztény világ adventje is szentséges, kegyelmi idő: készülődés, várakozás Isten Fiának (a Fény gyermekének), az üdvözítő Jézus Krisztusnak eljövetelére, ill. tisztelgés édesanyja, Szűz Mária előtt. Az egyházi, liturgikus év nem a naptárhoz igazodik, hanem adventtel kezdődik, és a következő adventig tart. Az advent igazi meghitt hangulatát, szakrális ízét a hajnali vagy angyali mise (roráté) adja meg, amit még böjtöléssel, bűnbánattal (gyónással), elcsendesedéssel, családi imádkozással is megszentelnek. A többnyire fenyőágakból font adventi koszorú három lila (hit, remény, szeretet) és egy rózsaszínű (öröm) gyertyát tartalmaz, melyekből minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A karácsonyi ünnepkör nagyjából András napjától vízkeresztig (a mulatós farsang kezdetéig) tart; kiemelkedő eseménye a szentestén celebrált éjféli mise s a szilveszteri hálaadás. De különböző mágikus varázslások (pl. Luca székének készítése), népszokások (regölések, betlehemezések) is kapcsolódnak hozzá, sőt a disznótorok a vidámságot, a jó kedélyt is képviselik. Az egészséges félelem (nem azonos a rettegéssel!) a bölcsesség talpköve; térjünk meg mi is mielőbb (azaz fogadjuk magunkba az Urat), és bízzunk a Megváltóban, aki megszabadít bűneinktől, és megtart bennünket az erények útján, hogy később ne kelljen remegnünk az örök Bírótól. Átvitt értelemben adventkor nemcsak Jézus születését várjuk, hanem második eljövetelét is, vagyis igyekszünk fölkészülni az utolsó ítéletre.

Karácsony egy különleges, misztikus alkalom arra, hogy a megtisztult lelkek találkozzanak Istennel, és megtapasztalják végtelen jóságát, kimeríthetetlen szeretetét. Forduljunk bizalommal hozzá személyes problémáinkkal, és könyörögjünk a bajba jutottakért, a szenvedőkért, a csalódottakért s a csüggedőkért. Fohászkodjunk családunkért, szeretteinkért s árva népünk emberibb jövőjéért, közös sorsunk jobbra fordulásáért. Kérjük Őt, hogy legyen velünk irgalmas, vétkeink, mulasztásaink, hitetlenségünk ellenére is. „Küldj minket, Urunk, hogy tudjunk örömet szerezni, könnyeket törölni, nyomorúságot enyhíteni. Hadd szolgálja így az egész életünk a Te dicsőségedet és mások üdvösségét.”

A világ jelenlegi helyzete

Nem feledve, hogy a Teremtő egyben a történelem mindenható ura is („ember tervez, Isten végez”), ebből az „éteri magasságból” térjünk vissza immár a szürke valóságba. Próbáljunk meg egy kis összegzést készíteni a világhelyzetről s a hazai állapotokról, majd tekintsünk előre, s fürkésszük ki (mellőzve a fals, céltalan „jóslásokat”, összeesküvés-elméleteket!), vajon mit hozhat számunkra a jövő.

Az euroatlanti civilizáció túlélte önmagát, évei meg vannak számlálva. Világuralmi törekvései – ez már nyilvánvaló – elbuktak, lélektelen centralizációjából, barbár gyarmatosításából, ultraliberális democsokráciájából nem kér az emberiség. A kulisszák mögött máris egy kíméletlen háború folyik a hatalmi átrendeződésért s a világ egyre szűkösebb természeti javaiért, egyelőre még komolyabb fegyverek bevetése nélkül, vagy csak korlátozott, lokális szinten. A helyi csatározások azonban bármikor összeérhetnek, s ellenőrizhetetlen kiterjedésük lángba boríthatja egész bolygónkat. Ázsiában, Afrika és Dél-Amerika jelentős részén túlnépesedés van, míg Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában fogy a lakosság. Az etnikai eltolódás egyre nő a színesek javára, a fehér faj pedig az elöregedés, a végső kipusztulás örvényébe került. Az egyformán közös gyökerű, szabadkőműves-zsidó érdekeltségű cionbolsevizmus kimúlása után a judeokapitalizmus is elvirágzott, és a tönk szélére jutott. A fejlett Nyugatnak egyre inkább bealkonyul, míg a Kelet rohamléptekkel tör előre, s úgy hagyja faképnél vetélytársát, mint versenyautó a csacsifogatot. Az USA és az EU (s a mindkettőt kézben tartó Izrael) gazdasági és kulturális fölénye már a múlté; míg Kína, India, Oroszország és Brazília (BRIK) mind magasabbra emelkedik, de a mohamedán országok is tartják megszokott színvonalukat. A jövő a központosított, hierarchikus felépítésű, tekintélyuralmi rendszereken alapuló nemzetállamoké; a világvallások közül pedig egyedül az iszlám életképes, mert elég militánsan és politikusan átszövi az élet valamennyi területét. A kereszténység – noha még jelentős tömegbázisa van mindenütt – ezzel szemben sorvadásnak indult, visszahúzódott a lelki szférába, nem nyújt eligazítást a gyakorlati problémákban, ráadásul teljesen átitatja a rothasztó héber szellemiség. A mostani globális méreteket öltő „pénzügyi és gazdasági világválság” sem más, mint a profitjába kapaszkodó, ravaszul spekuláló bankárkaszt egyik utolsó népámító blöffje, hogy a „bankkonszolidációkkal” elnyelt további milliárdokkal megmentse zátonyra futott hajóját. De a Kelet és az arabok könnyedén kivonják magukat alóla, s valutáik nem igazán rendülnek meg ezektől az ócska monetáris trükköktől. A dollár és az euro már csak névleges értéket képvisel, semmilyen nemesfém és munkafedezete nincs; ugyanakkor a világ anyagi eszközeinek kb. 60 %-át 100-nál alig több zsidó felségjelű rablóbanda bitorolja, miközben az emberiség zöme elképesztő nyomorban (éhség, szomjúság, járványok, analfabetizmus, hiányos közművek, mérgező környezet stb.) tengődik.

Ez a sátáni igazságtalanság azonnali jogorvoslatért kiált, s érthető okokból rövidesen elsöpri a mindent behálózó és kiszipolyozó, haszontalan talmudista rovarokat. A mélyben már készülődik a leigázott és kisemmizett népek általános, „ügydöntő” fölkelése, amit ideig-óráig a NATO technikai-katonai fölényével késleltethetnek ugyan, ám a vulkanikus robbanást elfojtani hosszú távon aligha bírják. Bármennyire is szeretnénk, békés úton ez a „paradigmaváltás” nem mehet végbe, mert a zsidó élősködők önszántukból képtelenek mérsékelni féktelen harácsolásukat, s fondorlatosan megszerzett vagyonukról, pozícióikról sem hajlandók lemondani. Ám az eltiport százmilliók már nem tűrnek tovább; lassan fölébrednek a rájuk bocsátott kómából, s bármi áron kivívják szabadságukat, függetlenségüket és önrendelkezésüket. Ebben az irgalmatlan véráldozatokkal járó, öldöklő küzdelemben akár egész népek, kontinensek is megsemmisülhetnek – köztük sajnos a magyarság is –, ezért alaposan föl kell készülnünk a túlélésre, hiszen valamennyi nemzet számára a legfőbb parancsolat a saját megmaradása és értékeinek, kultúrkincseinek, ősi hagyományainak átmentése az élhetőbb jövőbe. Felelőtlen, pofátlan politizálásával – a tényleges holokauszt előtt álló – Izrael ma a világbéke első számú közellensége, s minden idők leggyűlöltebb országa, amely ráadásul farokként csóválja (s várhatóan magával rántja végzetébe) az USA-t is. Az Egyesült Államok pedig korábbi koreai és vietnami veresége után immár az afganisztáni és iraki kalandjában is kudarcot vallott, s noha étvágya még Iránra is kiterjed, aligha meri megtámadni, ha maradt még egy csöppnyi józansága. A hedonista, elkényelmesedett, dekadens Nyugat gazdasági vonalon is fokozatosan lemarad az erőtől duzzadó, óriási tartalékokkal rendelkező Kelettől. Ezért ha utóbbi ügyesen taktikázik, és elegendő türelmet tanúsít, akkor vetélytársa előbb-utóbb túlérett gyümölcsként simán az ölébe pottyan. A globalista világrend tehát biztosan összeomlik, s alighanem a legyengült, fogyasztóvá degradált, elhülyített fehér fajt is maga alá temeti, ami számunkra sem lehet vonzó perspektíva. Le kell szögeznem persze, hogy a Kelet túlbuzgó, elképesztő munkatempója, valamint puritán igénytelensége sem szimpatikus számunkra, hiszen eredendően az ember nem azért él, hogy dolgozhasson, hanem azért dolgozik, hogy megfelelően élhessen; vagyis semmit se vigyen túlzásba, de élvezze, használja föl szorgalma eredményeit, s általuk alapozza meg minőségi életvitelét. Ne higgyük azt, hogy egy keleti (pl. kínai, orosz vagy muszlim) gyarmatbirodalomban sokkal különb sorunk lehet, mint a mostani judaista rémuralom alatt; ezt a véleményemet cáfolhatatlanul igazolják a kivénhedt Európa „multietnikus, multikulturális” realitásai, vagy éppenséggel Tibet és Ujguria, ill. Csecsenföld könyörtelen letiprása. Nekünk, magyaroknak, nem tanácsos semmilyen „elsüllyeszthetetlen” óceánjáróhoz (lásd Titanic!) odaláncolni kis hajónkat, jobb, ha mindenkitől kellő távolságot tartunk, és saját érdekeinknek megfelelően manőverezünk a hullámzó világtengereken.

Ha sártekénk sorsa csak az elfajzott, elállatiasodott, istent játszó embereken múlna, akkor nem valószínű, hogy elkerülhetnénk a totális tragédiát. Szerencsére a Fönnvaló nem hagyta magukra teremtményeit, hanem törődik velük, gondoskodik róluk, s minden bizonnyal most is megmenti az arra érdemeseket a pokol bugyraitól. Úgy vélem, ebben inkább reménykedhetünk, mint ellenségeink jóindulatában, vagy akár szövetségeseink (??) és önmagunk „kozmikus erejében”. Mindent összevetve: a közeli (néhány éven, évtizeden belüli) apokaliptikus változás szükségszerű, és sokáig már nem odázható el (ám a „világvége” még kissé messzebb van!); azonban nincs okunk a bénító gyávaságra, hiszen bármilyen katasztrófa sújt ránk, Isten segítségével meglelhetjük a kivezető ösvényt, persze csak ha mi is akarjuk, és megtesszük érte a tőlünk telhető legtöbbet.

A magyar sorskérdések és tennivalók

Hazánk egyben Európa földrajzi-közlekedési-szellemi centruma is; Magyarország őshonos nemzete kontinensünk legelső államának megalapítója volt. A magyarság itt, helyben fejlődött ki, s nem jött ide sehonnan! Tehát egy olyan entitás, amely nem tartozik szorosan sem Kelethez (bár rokonaink, potenciális bajtársaink jobbára itt élnek), sem Nyugathoz; ezért se lehetünk afféle komp vagy híd a két szembenálló tömb között, ugyanakkor nem vállalhatjuk a nekünk semmi garanciát nem nyújtó Európa további áldozatos védelmezését sem. A Kárpát-medence a világ talán legegységesebb, legszervesebb, önellátásra legalkalmasabb térsége, melynek fennmaradását, „paradicsomi állapotát” csak a magyarság vezető szerepe biztosíthatja. Célunk tehát az évszázadok során ide költözött különböző népek, etnikumok „tejtestvéri közösséggé” formálása; ami azonban nem történhet meg a saját önfeladásunk árán, hanem kizárólag történelmi sérelmeink igazságos jóvátételével. A földünket szétdaraboló és elprédáló ordasoknak be kell látnia, hogy vagy visszaadják a „rablott holmit”, s velünk együtt boldogulnak, vagy mindnyájan elmerülünk a közeljövő tomboló hurrikánjaiban. Szakrális megbízatásunkat csupán akkor hajthatjuk végre, ha magunk is visszatérünk őseink útjára, s példákat nem másoktól merítünk, hanem önmagunkból. Először föl kell támadnunk, meg kell erősödnünk, és össze kell forrnunk ahhoz, hogy Isten igazi választott népeként másokon is segíthessünk, ill. betölthessük tanító, gyógyító, fényhordozó küldetésünket. (Sokan talán sajnálkozva mosolyognak ezen, s kigúnyolnak bennünket „délibábos” szemléletünkért; de ez nem szegheti kedvét azoknak, akik tisztában vannak a Regnum Marianum, a Szent Korona országa és a Szentkorona-értékrend fogalmainak pontos jelentésével.)

2010 virtuális valóságának látszólag legfontosabb hazai eseményei a parlamenti s az önkormányzati (helyhatósági) választások voltak. Rendkívüli, 2/3-os többséggel sikerült leváltani az MSZP-SZDSZ posztkommunista-neoliberális hatalombitorlóit, s helyükbe juttatni a Fideszt. Elvileg ez a támogatottság bármire elég, noha nem a jelenlegi félgyarmati, cionista rendszerben. Akik az orruknál tovább is látnak, nem csalódhatnak bennük, hiszen az az eredménytől függetlenül is világos volt, hogy ettől a bagázstól sem várhatók érdemi változások, mert eleve olyan pályán kényszerülnek mozogni, ahol minden szabályt ellenségeink és árulóink sóztak a nyakunkba. Valameddig el lehet még lavírozgatni ebben a számukra kellemes (nekünk viszont halálos!) fertőben, ám ha hajszálnyit eltérnének a „kóser iránytól”, azonnal megfojtanák őket „kenyéradó gazdáik”. Itt már évtizedekkel ezelőtt megírták a forgatókönyveket, ezért a mozgástér roppant szűkre szabott, s úgyszólván lehetetlen kitörni a nemzetünk életterét behatároló rideg karámból. Tudnunk kell azt is, hogy egész Európában a magyarság tengődik a legsiralmasabb körülmények közt, hiszen az egyre kevésbé titkolt cél legjobbjaink gyors likvidálása, majd a rátermett, becsületes vezetők nélkül maradó néptömegek tönkretétele és fokozatos bedarálása vagy elkergetése szülőföldjéről azért, hogy egy mohó, körülmetélt siserahad megszerezhesse Istentől kapott őshazánkat. Tehát eleve hibás hozzáállás az, amikor egyesek azon vitatkoznak, hogy beengedjük-e Törökországot vagy Izraelt az EU-ba (naná, hogy nem!), ahelyett, hogy azon töprengnének, miképpen tudnánk mielőbb faképnél hagyni az egész alvilági színtársulatot. Ugyanilyen melléfogás az is, amikor arra törekszünk (egyik jó magyar a másik hasonszőrűt gyalázva!), hogy elfecsérelt szavazatainkkal minél nagyobb szeletet hasítsunk ki bármelyik „honmentő” párt javára a balliberális „demokratúra” penészes tortájából. Ennél fogva a Jobbik – mely kétségtelenül a legradikálisabb és legmagyarabb érzelmű frakciót képezi a rendkívül silány mezőnyben – a maga 17 %-ával jóformán semmit sem tehet tátongó sebeink gyógyítása végett, hiszen valamennyi pozitív törekvését könnyedén lenullázza a helytartó, vazallus többség. A kondícióink immár oly rémesek, anyagi, erkölcsi és szellemi-lelki tartalékainkat annyira kimerítették, hogy nincs más lehetőségünk, mint fölrúgni mindent, lerázni bilincseinket és visszaszerezni elorzott javainkat, satuba szorított hazánkat, ill. megalkuvás nélkül végrehajtani a gyökeres rendszer- és államformaváltást. Az alapvetően önző, részérdekeket képviselő, sokfelől lekötelezett pártok erre teljességgel alkalmatlanok, tehát nem lepődnék meg, ha az Orbán-kormányt – ígéreteinek megszegése miatt – mandátumának lejárta előtt elűzné a népharag.

Nehéz néhány jellemző mintát kiragadni, mégis soroljunk fel párat legégetőbb gondjaink közül. Nem zajlott le az elmúlt 65 év gazembereinek elszámoltatása és felelősségre vonása, ugyanakkor az üldözöttek, kifosztottak, derékba tört egzisztenciájúak kártérítése, rehabilitációja sem. Elmaradt a zsidókérdés (ezt még fölvetni sem merik sehol, mintha nem is létezne!) és a cigánykérdés rendezése, valamint az idegenek (főként az Izraelből érkező „honfoglalók”!) betelepítésének megakadályozása és a vészesen gyorsuló magyar népességfogyás megfordítása (pl. az abortusz betiltása, a főállású anyaság elismerése, a gyes és a gyed emelése, a nagycsaládosok kedvezményezése stb.) is. Nincs az országban közbiztonság, vagyonvédelem, jogállami és alkotmányos rend; sőt virágzik a „megélhetési bűnözés”, a hivatali korrupció, a fenyegető és brutális etnikai erőszak, az állami (rendőr)terrorizmus, a törvény előtti egyenlőtlenség, a szabadság és emberi méltóság agyagba döngölése. Kísérlet sem történt a tervszerűen megszüntetett munkahelyek pótlására, a foglalkoztatottság növelésére, a gazdaság, a piac és a pénzügyek nemzeti kézbe vételére, a falánk bankszektor szigorú ellenőrzésére, a haszonleső multicégek megadóztatására, euroatlanti (euro-antanti?) és „jószomszédi” kapcsolataink újragondolására, a tudatromboló, kultúrmoslékot okádó, hazug média „kifilézésére”, a (finnugor és egyéb) történelemhamisítások beszüntetésére, a tudományos és művészeti elferdülések helyrebillentésére, a lezüllesztett oktatás színvonalának visszaállítására, a honi tehetségek és feltalálók felkarolására, az elégtelen és beteg egészségügy (+ a megfizethetetlen gyógyszerárak) rendbetételére, a (lakásmaffiás) kilakoltatások azonnali blokkolására, a nyugdíjak távlatos értékőrzésére, a mérgező, silány ételek (pl. ismeretlen eredetű adalékok, vegyszerek, nátrium-hiányos, káliumban gazdag „étkezési sók” forgalmazása) és italok kiszűrésére stb. stb.

Nem kétséges, hogy békés pótcselekvésekkel (pl. parlamenti felszólalásokkal, aláírásgyűjtésekkel, kilúgozott népszavazásokkal, zászlólengető tüntetésekkel-felvonulásokkal, sajtópolémiákkal), ráolvasó kuruzslásokkal ez a szörnyű, sok évtizede halmozódó gigantikus ganéhegy nem tüntethető el. A nemzet többségének fel kell lázadnia a rabtartó és pusztító „elit” ellen, ha élni akar, mert különben kivérzik, fölmorzsolódik az örökös meddő várakozásban. Ebben a leendő önvédelmi harcban csak magunkra számíthatunk, mert helyettünk senki sem oldhatja meg közös dolgainkat. Persze felelőtlenül, fölkészületlenül és idő előtt nincs értelme rohamra indulni (ne hagyjuk, hogy hitvány megrontóink „forradalomba” vagy polgárháborúba csaljanak bennünket!), mert oktalan lemészárlásunkkal semmit sem érhetünk el, s a helyzetünk csak tovább rosszabbodna. Abban biztos vagyok, hogy hamarosan eljön a kedvező alkalom, de addig sem ülhetünk tétlenül a babérjainkon. Próbáljuk meg mind teljesebben kivonni magunkat az idegenszívű hatalom befolyása alól, törekedjünk önellátásra és nemzeti összefogásra; szervezkedjünk minél szélesebb körben (ne lapos ideológiák, üres jelszavak, „izmusok”, pártprogramok mentén!), s bármilyen „sajtótörvénnyel”, zsarnoki cenzúrával kívánnak elnémítani, mindenkor bátran mondjuk ki az igazságot. A tisztességes, nemzethű értelmiségnek kutya kötelessége szót emelni a visszásságok, jogsértések ellen, s azokat is fölvilágosítani, akik egyedül képtelenek a tájékozódásra.

Vegyük észre azt is, hogy honfitársaink rovására nem boldogulhatunk, nem köthetünk paktumot az ördöggel, mert ma ártatlan felebarátunkat lökik szemétre a pribékek, holnap pedig minket. Legyünk elszántak, önzetlenek, megértőek, tanítsuk, segítsük egymást; leplezzük le gyarmatosítóink álcázott arcát, tárjuk föl rágalmaikat és gaztetteiket, készítsünk listákat a főkolomposok nevéről, elérhetőségéről és harácsolt vagyonáról, hogy ne csúszhassanak ki a számonkérőszék ítélete alól. Minden idegszálunkkal és képességünkkel készüljünk föl a sorsdöntő ütközet(ek)re, mert ennek sikeres megvívásától függ jövőnk és megmaradásunk. S még valami. Soha ne engedjünk az óvatlanokat tőrbe csaló, konzum-idiótává gyaluló, amorális materializmus kísértéseinek. Fogadjuk el a kihívásokat, vigyük végbe, amit belátásunk, lelkiismeretünk szerint meg kell tennünk, de mindenkor tekintsünk az égre is, s rendületlenül kérjük Boldogasszony Anyánk és a Magyarok Istenének pártfogó támogatását. Dicső őseink sosem tértek ki a hódító banditák elől, de fohászkodni se szégyelltek, ha túlerővel kellett megmérkőzniük; így aztán saját seregük mellé rendszerint elnyerték a mennyei „hadosztályok” szövetségét is, akikkel együtt legyőzhetetlennek bizonyultak. Mi is tőlük vegyünk példát, mert ezúttal sok évezredes, viharvert históriánk legborzalmasabb harcai előtt állunk.

A Kárpát-medence stratégiai pontjain gyűjtsünk halomba rengeteg tűzifát, s gyújtsunk a csillagokig lobogó máglyákat, hogy „minden idegen rongy bennük égjen”!

Végezetül valamennyi tisztességes, jóakaratú harcostársamnak és nemzettestvéremnek – éljenek akár a Csonkaországban, a Kárpát-medence megszállt vidékein, vagy a világ bármely pontjára száműzve – áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt és eredményekben gazdag, boldog(abb) új esztendőt kívánok!

Isten, az áldás már kevés; védd meg és segítsd a magyart!

Siklósi András

Misztikus téli hangulatok
Adventi énekek

1.) Fohász a nemzetért
(Magyar szeresd a magyart)

Kérlek Uram Magyarok Istene
Oldd fel az átkot mi lelkünk rágja
s végre a gonosz gyűlölet tere
Édenkert legyen – béke oltára
ahol barátként öltünk karba kart
s hirdetjük: testvér szeresd a magyart

Ne hagyd a gyilkos haramiáknak
hogy hatalmuk soká tobzódjon még
Hisz’ kárt tesznek falunak országnak
pusztulás jön és egy kegyetlen vég
Hallgasd a kínt a bánatot a jajt
Istenem Uram gyógyítsd a magyart
Dúsgazdag rablók sertepertélnek
hogy melyik „törvényt” tárgyalják előbb
s igás baromként hajtják a népet
ráuszítva sok mohó vámszedőt
Barbárság vad tengerén hol a part
ahol nem bántja senki a magyart?
Uram kérlek ezt ne tűrd el tovább:
bölcsek helyett hogy tuskók döntsenek
s tönkretegyék értékeink sorát
Majd hont árulva alkut kössenek
és ránk hozzák az elsöprő vihart
Uram védelmezd tőlük a magyart
Hogy kivesszünk – ne engedd Istenem
Sok hasznost szépet s jót adunk mi még
A szeretet átsegít mindenen
boldogabbá válik a Föld s az Ég
Most tombol fölöttünk – űzd el a bajt
könyörgök Uram: áldd meg a Magyart

2.) Ne hagyd el őrhelyed

Ahová Isten szólított
nyilván az kijelölt helyed
ott értheted meg a titkot
Lelke csak ott szárnyal veled
Mikor áldást oszt hirtelen
e föld tájain nem keres
csupán a saját helyeden
s jaj neked akkor ha üres

Védd tehát vitézül helyed
akármily’ súlyos a kereszt
s bár tűz és víz emésztenek
sose akard feledni ezt
Ne nézz rémülten százfelé
ha kunyhód egy farkasverem
dicsérd az Urat épp ezért
a legfélelmesebb helyen

Amit mulasztasz – hát mered
tagadni léted lényegét? –
tán kegyelmektől fosztja meg
Isten egy méltóbb gyermekét
Gondold át jól: a helyedet
nem töltheti be senki más
az Úr rád bízta s Ővele
kötelező a számadás

Fogadd szívesen sorsodat
mint Vezérlőd ajándokát
ne szőj fellengzős álmokat
nyújtsd őket mind az Úrnak át
Győzelmet csupán akkor ad
imád csak úgy hallgatja meg
ha mint kipróbált harcosa
nem hagyod el az őrhelyed

Holtig szeress légy bölcs s igaz
így nyerhetsz égi koronát
benned az Úr ha hű maradsz
megdicsőíti önmagát
Örvendve vállald tisztedet
s fénylő reménnyel hívd Urad
hadd higgyék-tudják mindenek
hogy Ő békét és üdvöt ad

S ha majd Királyod megjelen’
a földön sehol sem keres
csak ott saját kis helyeden
s ujjongva látja: nem üres
Az lesz legboldogabb perced
ha rendelt helyeden talál
fölvisz magával a mennybe
hol örök Élet trónja vár

Fehér világ

fut az élet fut a szán
kis harang cseng oldalán
prüszkölő lovak viszik
hókirálynő álmait
fehér álom fehér szél
meseszép tündéri tél
ezer pihe kavarog
örvénylik száll és forog
az útszélen hóember
elindulna de nem mer
fél hogy elmúlik a tél
s elolvad míg visszaér
fehér az erdő a rét
fehér minden szerteszét
jegesek az ablakok
körül minden megfagyott
kis házakban tűz lobog
köd burkolja a napot
a dombháton sok gyerek
zsibong játszik hempereg
a mezőn a hó alatt
alszik a vetés a mag
másutt disznót perzselnek
esküvő van nagy ünnep
mulat öreg fiatal
szalad a gond és a baj
vidám a tél gyönyörű
tündöklő és egyszerű
fehér imát mond a szél
nincs szebb mint a fehér tél
fehér álom és csoda
hókirálynő otthona

Hazatérés előtt
(Őseink a sztyeppén)

Tombol a fagy bömböl a szél
torlódva dermed a hullám
Mint néma holt
hideg a hold
hóvihar söpör a pusztán
Reszket a fény
a sztyepp jegén
bomlik hasad a jurta
Dőlnek a fák
mint a bakák
hörögve buknak a hóba
A tűz sápad
farkas támad
csillagok hullnak a tóba
Üvölt a tél
vijjog a szél
havat szór szemünkbe szánkba
Égszakadás
vad nyihogás
megfagynak lovaink állva

Mi lesz velünk
mind elveszünk
hófalba jégtömbbe zárva
Bölcs Napkirály segíts nekünk
ne érjünk ilyen véget
Hős eleink
isteneink
szűnjön a szörnyű végzet

Pereg a dob dübög a dob
eszünk veszejtve verjük
Sok névtelen halottunkat
megszámolni se merjük
Kegyetlen szél
zord gyilkos tél
hogy gyűlölünk és félünk
Hordd el magad
s minden hadad
ne pusztítsd el a népünk

Ha alábbhagysz útra kelünk
szilaj vezérünk Álmos
Dús földeket jobb legelőt
ígért a legfőbb táltos
Jön még tavasz
s nem lesz panasz
erősek vagyunk bátrak
Olvad a jég serken a fű
illata kél a fáknak
Elfut a tél
ífjul a vén
új haza vár ránk gazdag
Éled a kedv nő a remény
föl magyarok nyugatnak

Könyörgés Babba Máriához
(Márton Áron emlékének)

Anyánk édes Boldogasszony
áldó kezed oltalmazzon
szemed fölöttünk virrasszon
szíved szívünkhöz hajoljon

Erősíts meg minket kérünk
ne folyjon ki drága vérünk
Bízunk benned csak rád nézünk
vigasztald könnyező népünk

Ne hagyd hogy a gonosz sorba’
elragadjon a pokolba
Testünk-lelkünk így is csonka
szétmarta a héber rozsda

Mindenünket elorozták
nem miénk már Magyarország
Semmik vagyunk gyáva szolgák
otthonunk rablók tiporják

Idegenek nyúznak tépnek
mi haldoklunk csak ők élnek
Micsoda kegyetlen végzet:
elpusztítanak a férgek

Se hitünk se egészségünk
már nincs miért mégis félünk
Csöppnyi jóban sincsen részünk
porba fulladt a reményünk

Mivé leszünk hova menjünk
talán új földet keressünk?
Kihunyt a szeretet bennünk
rideg koporsóban fekszünk

Fájdalmunk az eget veri
a fél világ vesztünk lesi
jövőnk keresztre szegezi
maradékunk szétkergeti

Hű Patrónánk jöjj el hozzánk
irgalmazz és tekints reánk
mentsd meg szegény beteg hazánk
szabadíts föl szép Szűzanyánk

Lángod érettünk lobogjon
imád üdvösséget hozzon
Szent balzsamod gyógyítgasson
csíksomlyói Boldogasszony

 

 

Eltárolt hozzászólások

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló